2013. június 19., szerda

21.r

Még egy jó ideig bántott a gondolat. Vagyis hát a levél, ami örökre bevésődött az agyamba. Minden áron ki akarom törölni az elmémből, de túl sokszor olvastam el. Nagyon sokszor. Szinte megtanultam az egészet. Szinte? Biztos is. De a levél az még mindig a zsebemben lapul. Teljesen megpuhult a papír.
A nappaliban ücsörögtem, a lábam felhúztam a kanapéra. Kuporogtam. Mintha fáztam volna, úgy rázott ki a hideg, de közben csak arra gondoltam, hogy mi történhet egy ilyen szer fogyasztása közben. Fájdalom, kínzás. A fű az egy börtönben tartja az embert. A fogyasztói azt hiszik, hogy mind szép és jó, hogy megnyugtatja őket. Reptetni lehet, hogy reptet, de csak te úgy érzed. Szédül tőle. Bármikor ki tudsz esni az ablakon, önszántadból, vagy csak úgy kifordulsz rajta, és esel egy jó pár métert. Bármikor kieshetsz az erkélyről. Bármikor megsérülhetsz. Bármikor meghalhatsz. De te beszívva ezt nem észleled.

Zayn olykor-olykor bepillantott hozzám a nappaliba. Néha azért oda is lépett hozzám, és próbált megvigasztalni, teát is adott. Nagyon kedves tőle. Díjazom, hogy segít. Most nagyon rossz lelki állapotban vagyok.
- Felhívtam Skylar-t. Azt mondta, hogy be kéne menned holnap a stúdióba dolgozni. Idézem: "Lucas nem tágít!". -ekkor halkan nevetni kezdett, amin én is akaratlanul, de elmosolyodtam.
- És mikor jön? -tettem fel egy elmormolt kérdést.
- Nemsokára elengedik. Amíg te itthon vagy nem tud korábban elszabadulni. Kb. negyed óra, és itt lesz. -a vállamra tette a kezét, és én felpillantottam rá- Kérsz más valamit, Mandy?
- Nem kérek semmit. Köszönöm azt, amit idáig tettél. Díjazom. -rámosolyogtam.

Megcsörrent a telefonom. A kucorgásból egy rendes ülő formát vettem fel, hogy a zsebemből kényelmesen ki tudjam venni a mobilom. Megnéztem ki hív; Harry.
Megnyomtam az "Elfogadás" gombot, ami zöld színű.
- Szia! Merre jársz? -tette fel a kérdést.
- Szia! Itt vagyok Zaynék-nél. Sky-jal szeretnék beszélni. Estére otthon leszek, ígérem! -válaszoltam szomorkás hangon.
- Mi történt? -nem válaszoltam- Ha-Halló? Mandy, itt vagy?
Kinyomtam. Összeszorult a torkom. Nem bírtam kinyögni egy szót sem.

"Kérlek! Válaszolj!" egy üzenet tőle. Ha már beszélni nem tudok, akkor megírom neki.
"Bízz bennem! Otthon elmesélem, megmutatom. Csak várj türelemmel! Csak ennyit kérek." 

Ajtócsapódást hallottam. Tudtam, hogy itt az idő. Felálltam az ágyról, vettem egy nagy levegőt amit kifújtam.
Mikor megláttam Skylar-t ott állni, kezében a mobilja. Lefagytam. Olyan szinten, hogy kezem, lábam nem bírtam mozdítani. Elkapott a hév. Ahogy tudtam odaszaladtam hozzá. Erősen átöleltem. Nem tudtam, mit miért cselekszem.
- Beszélni szeretnék veled Jennáról. Sky. -belemormoltam a vállába, ugyanis jóóóval magasabb nálam.
- Hagyjuk most ezt a témát. Nem akarok róla beszélni. Szeretem, és tisztelem is. De amit tesz magával. Az szörnyű. -a két kezét a vállamra tette, majd a szemembe nézett- Figyelj. Nem akarok róla beszélni. Tudom, hogy te is irtózol attól... de nem. Most nem akarom. Nyugodj meg. Menj haza.
Ez szép. Szépen elintézte az egészet. Itt várok rá már egy hosszas ideje, hogy valakivel tudjak beszélni Jennáról, aki ismeri, és legalább annyira szereti mint én. De nem így van. Tipikus férfiak! Vársz rá, majd a végén hátba döf. Szép.
- Ja és... Mandy. Holnap be kellene menned. Eléd menjek, vagy elmész egyedül?
Most persze... utálom az ilyent.
- Ide figyelj! Arra nem gondoltál már, hogy szeretem őt? Direkt azért vártam rád, hogy tudjak róla beszélni. Sky. Tudom, hogy ez neked is nagyon nehéz. Most végül is te állod a cucc költségét. -a kezemmel hadonásztam előtte- De azt nem értem. Itt vagyok, beszélni akarok veled, te meg csak úgy lerázol? Hát kösz szépen! Kösz a semmit, Mr. Astin.
Katonásan elköszöntem tőle, majd bevágtam magam mögött az ajtót. A járgányom felé mentem, beszálltam, beraktam a slusszkulcsot a helyére, és beindítottam. Egy pöccentésre elindult. És haza mentem.

A kocsiból kiszállva nagy levegőt vettem, amit "reszketve" fújtam ki, majd elindultam.
Az bejárati ajtót úgy nyitottam ki, hogy neki dőltem. Gondoltam nyitva van, mert drága Haroldkám itthon lehet. Nyitva volt. Lökésem által hamar kinyílt, ami bennem egy miniszívroham követett, majd megnyugodtam.
Először a konyhába mentem. Egy poharat levettem a szekrényből, és a csap alá tartottam azt. A számhoz emeltem a már vízzel teli tárgyat, és kortyolgatni kezdtem.
- Hát itt vagy? -egy mély, dörmögő hangot észleltem a hátam mögül.
Megfordultam, a vizet még mindig ittam.
- Ühümm. -bólintottam.
- Minden rendben? -a hajamhoz nyúlt, ami a vállamon volt, és hátra tűrte.
Ekkor ismét eszembe jutott. Eszembe jutottak azok a dolgok, amik történhetnek Jenna-val.
Könnybe lábadt a szemem. A poharat leraktam a konyhapultra, és közelebb léptem Harry-hez. Megölelt, és én is megöleltem őt.
- Jenna... a levél... -hebegtem.
- Mi van vele? És milyen...
- Ez! -elővettem a zsebemből a már teljesen szétizzadt papírt, amit előtte lóbáltam. Megfogta a kezem, és kivette belőle a cetlit. Leült egy székre, majd olvasni kezdte.

- Ez igaz? -nézett fel, miután elolvasta.
- Ez a szörnyű benne Harry! Tudod milyen ez nekem? Szinte átélem az egészet.
- Szóval ezért voltál Zayn-éknél? -vonta fel a szemöldökét.
- Igen. Beszélni akartam Sky-jal, de elzavart. Nem hiszem el! Nem hiszem el azt, hogy mit művel. Ő a barátnője, és így semmibe veszi?
Csend lett. A legyek zümmögése hallatszott, ahogy röpködnek körülöttünk.
- Te ugye nem tennél ilyent? -tette fel a kérdést.
- Nem. Én soha! De te sem tennéd azt, amit Skylar?
- Természetesen, nem. Ha a gyerek szeretné Jay-t, akkor úgy bánna vele, mint egy törékeny rózsaszállal. Általában az összes csaj ilyen. -édesen elvigyorodott.
- Óoo.. -a hangom normálisból olyanná változtattam át, mintha egy kisfiú, megpuszil egy kislányt- Ez aranyos. -végül egy puszit nyomtam gödröcskés mosolyára.
Amit adtam viszonozta, majd megölelt.
- Szeretlek. -a fülembe suttogta, amit én egy "Én is!"-sel, és egy puszival köszöntem meg.

Máris megnyugodtam. Bár, ha még mindig gondoltam a levélre, de nem annyira. Már nem élem át azokat a gondolatokat, amiket eddig. Köszönöm Harrynek, hogy itt van velem, és segít. Mások biztos a posztereit csókolgatják, meg vágynak rá. De én nem. Nekem nem így kell tennem. Nekem itt van teljes egészében. Önmagát adja, és nem szimulál. Vicces, és egyben komoly is. Érti, hogy én nekem mi kell, és mi taszít el. Tudja, hogy mit eszem, mit iszom. Tudja, hogy mikor alszom el, s, hogy mikor kelek. Egyszerűen... SZERETEM!
A rajongó lányok többsége falná minden testrészét. Meg akarják tudni, hogy mit, s mikor tesz. Aki szemfüles, és tudja az igazat, az ismeri őket. De ebből a világon talán van... egy pár. Ha tévedek, akkor ne akasszatok a keresztre. Én sem vagyok tökéletes. Harold sem az. És ezt fejben tartom.

* Jenna szemszöge *

Fáj. Éget. Mardos a vágy, hogy ismét szívjak. De nem értem, hogy miért tettem. Ismét bele szívtam a tekercsbe. Isteni érzés. Mintha... mintha lebegnék. Oly megnyugtató. Oly vággyal teli, mintha mindenem meglenne a világon. De... Mandy? 
-Mit csinálsz itt? És mi a fenét tartasz a kezedben? Hallod? Hahóó. Süket! Figyelj már hallod? 
Nem vesz észre. Miért? Ha itt legyezek a szeme előtt.. Fújt egy nagyot. Füst szállt ki a szájából. Füst volt előtte, és miközben lassú lépéseket tett meg, füst lett utána is. Jobban megnéztem a képet. Részletesebben láttam mindent. Füves cigit tart a kezében, mint én. Ugyan az a fajta. Ugyan úgy néz ki. Ugyan úgy tartja mint én. Ugyan úgy veszi a szájához, az ajkára teszi pihentetni, majd egy nagy levegővel együtt beleszív. A füst is ugyanabban az ütemben szállt ki az apró résen a száján. Ez nem lehet. Mi? Csak álmodom ugye? Ez nem lehet igaz!!

Hahh... csak egy álom. Hirtelen keltem fel a földről. A fejemet fogtam, vagyis inkább a tarkómat. Zsibbadt egy kicsit, és fájt. Egyrészt azért, a fejem a deszkámon volt, ami baromi kemény. Másrészt, a fűtől.
- Hallod Bunny. -szólított Jason.
- Mond te gyík arc. -gúnyoltam ki, persze viccesen. Ő is kacarászott rajta a többiekkel együtt.
- Jellemző. -megforgatta szemeit- Az van, hogy elfogyott a fű... nem tudnál csorni attól a gyerektől... -csettegett az ujjaival- na... hogy hívják?
- Skylar. És. Nem! Nem tudom, hogy mentem bele ekkora ökörségbe. Nem tudom, hogy ti, hogy bírtatok belemenni. Leszokom. Fájni fog, mardosni. De nem érdekel. De akkor sem fogom tönkre tenni az életem, és  az ő életét.
- Miért? Most mi a franc bajod van? Megjött? -viccelődött Don, azt hitte, csak viccelek.
- Hogy miért? Tudni akarjátok? Velem ellentétben szeretnek! Szeretnek a barátaim, szeret Skylar! Értitek? Titeket ki szeret? -emeltem fel a hangom- Jó. David és Gabrielle nem számít. Azt se tudják, hogy mi, merre, hol. Fel merem feltételezni, hogy azt se tudják, hogy én ki vagyok!
- Fogd már be Wanessa! -ordított ki az említett Gabi.
- Látjátok? - beszívott létemre elég komolyan viselkedtem.

Rögtön haza indultam. Gyalog elég lassan értem haza, a deszkát fogtam a kezemben, nem akartam egy sérülést kapni. "Majd itt rohadok meg mi? Na azt lesheted!"-futott át az agyamon.

2013. június 14., péntek

20.r

- Mit tudsz te, amit én nem? - kérdezte.
Én csak vonogattam a vállam. Esetleg elmondhatná, hogy ő mit akar tudni...
- Ha? - fordította el a fejét.
- De milyen témával kapcsolatban?
- Skylaaar! - a végét elhúzta, majd leült a padra.
Még mindig nem tudtam mit akarhat, úgyhogy csak álltam, és bámultam.
- Ha ő róla van szó, akkor még kifejtenéd bővebben, légyszíves. - összefontam a karom.
- Pff... mi a kedvenc kajája?
- Honnan tudnék én ilyeneket? Az oké, hogy együtt lógtunk, de nem tudtam meg az alatt róla semmit. Meg az is oké, hogy szinte minden nap -ami mostanában elhanyagolódott- együtt vagyunk, dolgozunk.... de ebből még nem derül  ki, hogy mit szeret, és mi taszítja.
Jenna lehiggadt. Szerencsére megértettem vele, hogy nem tudok nála többet. De miért én tudnék róla több dolgot, mikor ő a barátnője..?
Kérdőn felvontam a szemöldököm, de nem foglalkozott vele. Inkább hagyom is.

Elindultam haza felé. Azon gondolkoztam, hogy mire ez a nagy kiindulás? Nem tudom, hogy mit vétettem ellene, hogy egyből le kell támadnia. Ha problémája van, akkor mért nem mondja el inkább?
- Várj! -egy fiú hangját hallottam- Elejtetted a... -csak egy papír volt a kezében. Mikor megfordultam felcsillant a szemem- Flinn vagyok. -nyújtotta a kezét.
- Mandy. -mosolyogtam, majd kezet ráztam vele- Nem volt nálam cetli.
- Vedd el. -rám erőltette a papírt.
Elvettem tőle, majd visszafutott a többiekhez. Még egy pillantást vetettem Jennára, aki a deszkáján ülve nézett előre. Haját fújta a szél. Meg most az enyémet is.
Kihajtogattam a lapot, amiben írás volt. Egy levél végül is.

" Mandy.

Nem akartam elmondani, mert elég kínos nekem, de lehet, hogy neked nem lett volna az. Nem tudom mi bajom van mostanában, de Skylart is folyamatosan nyúzom, ellopom a pénzét. Egyszer rajta is kapott, én meg elhúztam. Utánam jött, de leráztam. 
Hogy minek kell nekem pénz? Hülye vagyok. Fűre kell!
Nem tudok vele leállni. Minden nap muszáj, hogy szívjak.
Nem érdekel, hogy mennyibe kerül, csak kell. Sky is tudja, és ezen vesztem össze vele. Folyamatosan mondogatta, hogy segít leállni vele, meg, hogy mi a francért kezdtem el? És ez nagyon kiakasztott. De nem érti meg senki, hogy nehéz leszokni. Bárhogy is próbálkozom nem megy, ha meg nem jutok fűhöz, úgy érzem, mintha meg próbálnának ölni. 
Kérlek, hogy ne utálj meg. 
Csak benned bízhatom meg, Skylar után."

Teljesen lesokkoltam. Nem tudtam mit tenni. Levegőt is csak néha vettem. Jennára néztem, aki egyből levágta, hogy végig olvastam a levelet. Odasétáltam hozzá, aki nem akart a szemembe nézni. A földre bámult, minthogy lássam rajta a fájdalmat.
- Bunny B. -a becenevén szólítottam, hátha jobb lesz a kedve- Mondanám, hogy segítenék, de nem akarlak kihozni a sodrodból. Ugye megérted? 
- Meg. -mormolta.
- De miért nem mondtad inkább meg? -kérdeztem nyugodt hangnemben.
- Azért hívtalak ide, mert elég bátorságot szedtem össze ahhoz, hogy elmondjam neked.
- Te? Nem vagy elég bátor? Ugyan! -legyeztem a levegőben- Ki volt ott, mikor Zayn meg Harry összeveszett? Ki segített nekem régen? Te védtél meg jóformán. 
- Nem olyan vagyok, amilyennek hinnéd Mand. Csak ezt játszom meg, mert így jobban beilleszkedem. És már ehhez vagyok hozzá szokva. Haverokkal, meg otthon is. De ha Skylarrel vagyok, tündér maszkot viselek. Nem káromkodom, nem vagyok rossz. Érted?
Csak hallgattam, amit mond. Ennyi idő alatt tudta titkolni, hogy milyen is valójában? Erős a lány... nagyon erős. 
Leguggoltam, hogy meg tudjam ölelni. Szorosan öleltem, mert próbáltam tudatni vele, hogy én itt vagyok neki, ha szüksége van rám. Mindig itt vagyok.
- Beszéljek Skylarrel?
- Ha akarsz. - vonta meg a vállát.
- Akkor beszélek. Szia! - intettem egyet, majd indultam is.
A levelet gyűrögettem a kezemben, már szinte át fog ázni, annyira szorongatom.
Elindultam a kocsim felé, a kocsikulcson a "Nyitó" gombot megnyomtam, az autó egy nyitódó hangot adott ki magából, majd kinyitottam az ajtót. Beültem a kocsiba, majd elindultam Skylarék felé.
Tudom, hogy ott lakik Zayn is. De mit tegyek?

Az ajtónál csöngettem. Várnom kellett. Így hát csöngettem még egyszer, immáron már kinyílt az ajtó. És a legnagyobb -nem- meglepetésemre ki nyitotta ki az ajtót? Zayn.
- Szia! -intett egyet, majd betessékelt az ajtón.
- Szia, Sky? -visszaköszöntem, majd beljebb mentem.
- Nincs itthon, nemrég ment el, gondolom 1 óra és jön. Vagy hamarabb.
- És megtudhatom hova ment? - tettem fel még egy kérdést.
- Boltba. -a hűtőhöz ment, én követtem őt, majd kinyitotta a szekrény ajtaját- Amint láthatod üres.
- Ok. -bólintottam. - És amúgy, hogy vagy? -kezdtem mosolyra nyitni a szám. Nem is viselkedik sehogy. -Pezz-zel jól megvagytok?
- Persze, minden jól megy. -mosolygott- És te meg Harry?
- Mi is jól vagyunk. -mosolyogtam.
Kínos csend lett hamar. A könyves szekrényhez mentem, amiről levettem egy könyvet. Bele olvastam. Nem volt a legérdekesebb, de olvasható volt.

Zayn kiment a konyhába, én felfigyeltem rá, majd visszanéztem a könyvre. Azt a könyvet be is csuktam hamar, majd a telefonomat vettem elő. 13:41.
Felálltam, majd zsebre dugott kézzel lépdeltem lassan a konyha felé. A tenyerem találkozott a cetlivel. Ismét szorongatni kezdtem. Nem akartam bemenni a konyhába, úgyhogy az ajtó mellett meg álltam, és belestem mit tevékenykedik. Valamit csinál. Már-már érdekelt, hogy mit is. Így hát még is bementem.
- Mit csinálsz? -kérdeztem.
- Csinálok vacsit. -hátra pillantott- Ha gondolod maradhatsz, vagy áthívhatunk titeket. Jó ötlet?
- Hát. Nem is tudom. Harryvel kijöttök? -tettem fel a kínos kérdést.
Kivettem a kezem a zsebemből, majd a cetli leesett a földre. Nem vettem észre, úgyhogy nem foglalkoztam vele. Nem sokkal később Zayn vette fel. Felemelte, majd elolvasta.
- Mi? -felnézett rám a papírról. Én nem vágtam, hogy most miért pislog rám, majd a kezében lévő cetlire néztem.
- Add ide! -nyúltam a papírért- Hallod?
- Addig nem adom oda, amíg el nem mondod, hogy mi van! -emelte meg az egyik szemöldökét- Mandy?!
- Láttad, olvastad. -nagy levegőt vettem- Most már vissza kaphatnám? -nyúltam a papírért, amit vissza adott- De erről egy szót se senkinek! A srácoknak főleg ne. Kérlek.
- Skylar tudja?
- Igen.
Lehajtottam a fejem, majd újból elolvastam a levelet. Nem bírtam ki, hogy ne legyen könnyes a szemem. Bántott a dolog, hogy Jenna ilyenné vált. Nem értem, hogy miért volt olyan fafejű, hogy így viselkedett. Akkor.

2013. június 11., kedd

19.r

*Mandy szemszöge*

"Még jó, hogy VISZONYLAG nagy kád van ebben a fürdőben." -gondoltam.
Beszálltam a kádba, majd utánam Harry következett. Vicces volt először, de aztán romantikus. :)
- Fordulj meg. - vigyorogtam.
- Ne csinálj semmit. - tette meg a szabályt.
- Nem csinálok.
Megfordult. Egy kicsit közelebb csúsztam hozzá, majd a haját fogtam meg.
A tenyereimet egymás mellé szorítottam, és egy kis tölcsért formáztam belőlük. A vízzel teli tenyeremet Harold feje fölé tartottam. Egy gyors mozdulattal elhúztam egymás mellől őket. Mikor a fején landolt a víz, kuncogni kezdtem. Ő is nevetni kezdett. Nem mondta, hogy ne csináljam.... :D

* Harry szemszöge *

"Jól van. Tudom miben sántikálsz. Meg akarod mosni a hajam... nem törődöm vele, és meglátjuk." - gondoltam. Szeretem őt, de félénk is. Nem nagyon akarja kinyögni, hogy mit szeretne. Ő az a fajta lány, aki örül annak, amije van.

* Mandy szemszöge*

Fogtam egy üres flakont, vízzel teletöltöttem, egy kicsit hátradőltem, megfogtam Harold vállát, hogy dőljön hátra, és kezdődött a fodrászkodás. A vízzel teli flakont megdöntöttem, majd a fiú hajára ömlött belőle minden. Csukva tartotta a szemét, gondolom élvezte, hogy törődök vele.
Ahogyan lelapult a hajam a samponos flakonért nyúltam. Egy adagnyit a tenyerembe nyomtam, kicsit elkentem rajta -összedörzsöléssel-, és a hajához nyúltam. Minden egyes tincset külön akartam megmosni.
Mikor ezzel végeztem ismét az üres flakont fogtam meg, amit a víz alá süllyesztve töltöttem meg.
A már vízzel teli tubust kiemeltem, és ismét a tartalma Harry fején landolt.
Még párszor locsoltam meg a fejét, és már el is tűnt a hab.
- Milyen volt? - felkuncogtam.
- Sokkal jobb, ha te mosod meg a hajam. - mosolygott huncutul, miközben hátrapillantott rám. - Ne mossam meg én is a hajad?
- Ne! - tartottam a kezem a hajam fölé - A hajam az tabu! Csak én mosom meg! - rémült, ámbár a végén vidám tekintetet láthatott rajtam.
- Rendben. - kacsintott.
Előre dőltem egy kicsit, majd egy puszit nyomtam az arcára.

*****

Miután kiszálltunk a kádból... először én. 
A srác hosszan nézte minden mozdulatom, csillogott a szeme, mikor mosolyogva ránéztem. Egy időre nem tudtam, hogy mit csinál, aztán már megszoktam. A tükör előtt a koncentráló maszkomat vettem fel.
A hajamból kivettem a gumit, ami összetartotta, és a fésűhöz nyúltam. Kifésültem valamennyire a hajkoronám, majd úgy hagytam. Közben kiszállt a Göndörke. 
Keze a derekamat fogta, utána egy kis időre elengedte azt, a törölközőt tekerte a dereka köré, majd ismét vissza tette a kezét a derekamra. A hajamat egyik kezével át tette az én egyik vállamról a másikra. A fejét a vállamra tette, majd egy puszit nyomott a nyakamra. Csillogott a szeme. Nekem is.
- Nézd. - a tükörbeli énemet nézte - Jól festünk egymás mellett. 
- Szeretem ezt. Szeretem, hogy ilyen vagy. A srácok előtt teljesen máshogy viselkedsz, mint egy lánnyal... egyedül. 
Megfordultam, a két kis tenyerem közé fogtam a fiú arcát, majd összenyomtam. Komolyan... mint egy ártatlan kis lélek. Egy kis kutya tekintetét láttam meg először. Mikor lágyabban fogtam az arcát a hátamat fogta, majd közelebb húzott magához. A homlokunk összeért, majd egy szenvedélyes csókot ejtettünk meg. 
Mikor elváltunk egymástól mosolyogni kezdtem.
Enyhén guggolt le, majd a térdhajlat alá nyúlt az egyik karjával, a másikkal pedig a hátam fogta. Megemelt, majd én fél kézzel átkaroltam, így tartottam meg magam erős testén. A fürdőszobából egyenest a hálóba mentünk. Lerakott az ágyra, majd hátra döntött. Kaján mosollyal közelített felém. Az ágy szélére térdelt, majd úgy mászott feljebb, és feljebb...
Mikor már fölém került közelebb hajolt hozzám. Én kitágult szemekkel néztem Őt, majd a karomat megemelve a hajába túrtam, és közelebb húztam magamhoz. Mikor már elég közel kerültünk egymáshoz ismét megcsókoltuk egymást.
Egy mozdulattal leoldoztam Harryről a takaró ruhát, majd Ő rólam. Elégedett mosolyt tett, majd rám feküdt.
A nyakamra pár enyhe csókot hintett, majd éreztem, hogy az ajka a fülemnél áll meg.
- Szeretlek. - súgta.
Én ezen felborzongtam, majd magamhoz öleltem.
Az ágy nyikorgott, nem hangosan, de hallani lehetett.

Mind ketten elfáradtunk, így egymáson fekve szenderültünk álomba.

Reggel Haz' testén találtam magam. Félholtan, de már viszonylag éberen leszálltam róla. A srác mellett vagyok. Biztonságban. A szája résnyire nyitva. Pillái megrebbentek olykor-olykor. Mosolyogtam rajta. Felsőtestét kezdtem bámulni. Mutatóujjammal végigmentem kidolgozott hasán, majd a szíve fölé tettem a fejem. Hallgattam, hogy ver a szíve. Lágyan, és ütemesen. Minden egyes dobbanásnál úgy éreztem, hogy végem. Nem tudom mi történt velem, de a tegnap este csodálatos volt.
Már a sokadik dobbanásnál éreztem, hogy a fejemet fogja. Felnéztem rá, és láttam, ahogy álmos tekintettel mosolyog rám. Elnevettem magam a látványán. Sosem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet velem.
- Jó reggelt. - mosolyogtam, miközben feljebb csúsztam, hogy egy puszit adjak neki.
- Neked is. - motyogta reggeli rekedtes hangján.
Felültem az ágyon, majd a kezemet megfogta. Próbáltam elszabadulni szorításából, de nem ment. Vagy én vagyok túl gyenge, vagy ő erős. Mikor épp felkelt? Rápillantottam, majd közelebb csúsztam hozzá.
- Gyere közelebb. - mondta álmosan.
Közelebb hajoltam hozzá, majd ő is adott egy reggeli puszit. Mosolyogtam rajta, majd csak ennyit mondtam; - Szeretlek!
Felálltam, a karomat már elengedte. A papucsomat kerestem, amit az ajtónál találtam meg. Lenyomtam a kilincset, ami kattant egyet, majd kinyitottam az ajtót. Még egy utolsó pillantást vetettem a képre; a pasim az ágyban fekszik.
- Csináljak neked is omlettet? - kérdeztem.
Ő csak egy bólintással elintézte a dolgot, majd a fejére húzta a párnáját.
Becsuktam magam mögött az ajtót, majd a lépcsőt céloztam meg. Balra fordultam, majd lerohantam a lépcsőn. A konyhába mentem egyenest.
A hűtőt kinyitottam, majd kivettem belőle 10 db tojást, a szekrényből egy mélyebb tálat, és egy habaró kanalat(?).  A tojásokat egyesével beletörtem a tálba, majd felhabartam.
Hívott a természet.
Kezet mostam, majd vissza siettem a konyhába.
Miközben a serpenyőt vettem elő a faliórára pillantottam. 9:37.
A tárgyat a kezemben a tűzhelyre tettem, majd az olajat kerestem, majd meg is találtam. Ott van a hűtő mellett. Egy keveset folyattam bele, a serpenyőbe, majd megvártam, míg felmelegszik valamennyire.
A felét a tojás löttynek beleöntöttem a serpenyőbe, majd azt az adagot készítettem el. Amíg rendesen átsül elővettem két porcelán tányért. A már kész omlettet rá tettem.
"Ha ezt nem csesztem el, akkor a következő is sikerülni fog. Csak nyugodtan Mandy!" -gondoltam.


- Kész a reggeli Harold! -kiáltottam.
Az utolsó díszítéseket -ami végül is csak a pirospaprika volt...- tettem rá az ételre, és lépteket hallottam.
A tányérokat az étkező asztalra tettem. Egymás mellé. Egy-egy villáért mentem vissza a konyhába, meg egy pár szelet kenyérért.
- Angyal vagy.
Mögém jött, és ismét egy puszit nyomott az arcomra, amin önkénytelenül de elmosolyodtam.
- Te meg ördög. - nevettem.
- Mert? - ő is felnevetett, persze tudtam, hogy költői kérdést tett fel.
Megráztam a fejem.
Kimentünk a konyhából az étkezőbe. Leültünk a székekre. A villát meg a szelet kenyeret leraktam neki az asztalra.
Meg fogtam a villám, majd beleszúrtam a gőzölgő omlettbe. Leszakítottam belőle egy darabot, majd megfújtam. Harry közben figyelt, mosolygott... de ravaszul.
Mikor már a számhoz emeltem a villán lévő ételdarabkát a srác egy gyors mozdulattal leette róla. Felemeltem az egyik szemöldököm kérdőn, majd az ő kajájába nyomtam bele a villát, abból is egy darabot leszedtem, majd habozás nélkül a számba kaptam. A forróságtól könnyezett a szemem, majd elmúlt.
- Mi van? -motyogtam nem úrinősen, teli szájjal.
- Te. - nevetett.
Én a könyökömmel vállon ütöttem, vagyis csak meglöktem.

Megettük a kajánkat. A tányérokat bevittem a konyhába, majd mindet egyesével elmostam, elraktam a helyükre. Felmentem az emeleten lévő fürdőbe, amit már Harry elfoglalt.
- Halihó. - kopogtam az ajtón.
- Gyere be. - szólt egy mély hang bentről.
Benyitottam, majd láttam, ahogy épp borotválkozik. Felnevettem rajta, majd mellé mentem.
Megnyitottam a csapot, majd a fogmosós poharamért nyúltam, amibe vizet töltöttem. A pohárban lévő fogkefém keféjét is átmostam, majd fogkrémet nyomtam rá.
Kicsit arrébb löktem a borotválkozó srácot, hogy hadd lássam magam.
5 percig mostam a fogam, majd átöblítettem.
Mikor a "Fogmosás Projekt"-et befejeztem, jött a fésülés, és vasalás. Nem nagyon szeretem vasalni a hajam. Olyan hosszadalmas és unalmas. De nekiálltam.
Közben a mellettem lévő fiatalember -ez Harold- végzett a borotválkozással, és nekiállt fogat mosni.
Imádtam azt nézni, ahogy mossa a fogát. Mindig olyan komoly pofákat szokott vágni, mindig elröhögöm magam. Nem bírom kiállni, hogy ne nevessek.

Jennától kaptam egy üzenetet. Talizni akar a pályán...

*****

- Szia! -köszöntem, majd megöleltem.
- Hali -fapofával köszönt, és visszaölelt-, beszélni akarok veled.
Megfogta a karom, én csak zavartan néztem rá, nem tudtam, hogy mit akar, de mentem vele. A nap sütött, jó erősen, így egy hűvösebb árnyékba húzódtunk....




2013. május 19., vasárnap

18.r

* Egy hónappal később *
* Harry szemszöge *

Mandy kikerült a kórházból. Az anyja is jól van. Munkája nincs, de végül is eltudják tartani magukat.
A lány fősuliban van. Nem nagyon tudok vele találkozni. Az is jó, ha egy nap körülbelül 1 órára tudunk beszélni egymással. Egy házban lakunk, szóval én viszem be minden reggel, és hozom haza - persze mikor nincsen próbánk - minden délután. Ilyen a mi közös kis napunk.

- Szia Tökmag!
- Mondtam már, hogy ne nevezz így. Egyáltalán nem vagyok kicsi! - na ő az újszülött. Mandy sokkal jobb formában van mint a "baleset" előtt.
- Akkor... - na, nem tudok egy jó becenevet kitalálni?
- Ennyire nem ismersz? - hozzám vágta a füzetét. Persze a kezemmel kivédtem, szóval nem esett nagyobb bajom.
- Tudod mit? Legyen a beceneved MJ. - na ez talán jó lesz. Ez onnan jött, hogy mesélte még nekem, gimiben sokan "Jean"-nek becézték, mert mindig farmerban járkált. Egyetlen farmerban.
- MJ. Ez nem is olyan rossz. Látom figyelsz, mikor mesélek. Plusz pont!
- Nem megyünk el valamerre?
- Bocs nem lehet. Sokat kell tanulnom. De ígérem, szünetekben bepótoljuk. - és megcsókolt.
A kezét a szorításból elengedtem, és úgy ment fel az emeletre tanulni. Azért bánom, hogy fősulis. Nem ilyen volt. Szerintem jót tett neki pár dolog.

* Mandy szemszöge *

"Kész. De rohadtul utálok tanulni. Ha meg nem tanulok, abból meg baj lenne. Az egyik gyereket is kicsapták innét azért, mert nem tudott semmit. Vagyis egy leckét nem tudott. Úgyhogy nem kockáztatnám. Ha már elkezdtem, be is fejezem." - ez járt az eszembe ceruzapörgetés közben.
Már este 7 óra van. A hasam morgott egyet, amit én észre is vettem, rögtön odakaptam. A könyveket odébb toltam, felálltam az asztaltól, az ajtót kinyitottam, ami egy kattanás után már nyitható volt.
Lesiettem a lépcsőn és ledöbbentem. Van kaja? Mikor közelebb lépkedtem a konyhához láttam, hogy Liam van bent Niallel. A nappaliban meg Louis és Zayn nevetését hallottam, akik Harry történetén nevettek.
Az asztal szépen meg volt terítve 8 személyre.
Én Harry mellett ültem, mellettem Zayn foglalt helyet. Zayn előtt Niall ült. Harry előtt Louis.
Az asztal egyik "végébe" Liam ült, a másikban még senki. Az előttem lévő széken sem foglalt helyet senki.
Pár perc után csöngettek, és Harry beengedte a látogatókat. Skylar volt meg Jenna. Kézen fogva?
Na ennek utána kell járnom. Jenna leült elém, Skylar pedig Liam elé ült. Szóval Zayn és Niall közt.
Nem tudom, hogy mennyire érthető a leírás. :D
Arra vártam, hogy mikor tesznek egymásra megjegyzéseket a srácok. De nem tettek. Úgy látszik kibékültek.
Rántott csirkemellet és halfilét ettünk rizzsel és hasábburgonyával.

*****

A szobámba (ami közös volt Harryvel) hívtam félre Jennát. 
- Skylar? - tettem fel a kérdést. 
- Mi van vele? 
- Jártok?
- Valami problémád van felőle? - mint egy néger csaj, úgy mondta, de a végén elnevette magát. 
- Mesélj! De mikor jöttetek össze? 
- Na szóval. Mikor a kórházba kerültél aznap Zaynt el küldtem, Skylar meg egyedül maradt volna. Úgyhogy ott maradtam őt vigasztalgatni, minthogy ő valami kárt tegyen magában vagy másban. Arra gondolt, hogy muszáj elmenni egy klubba. El is mentünk. A pulthoz ült le és jó pár pohárral kért. Segg részeg volt, mikor haza mentünk. Lefektettem aludni. - közben-közben mosoly ragadt az arcán, éreztem, hogy lesz itt valami - Másnap reggel a konyhába jött, miközben én a melegszenyát sütöttem. Odajött, a fejét fogta és kérdezte, hogy mi volt tegnap. Én mondtam neki. Aztán odaköltöztem én is. Végül is annyira összemelegedtünk, mert sok fele együtt mentünk, megtanítottam deszkázni. Igaz voltak esések, amin szakadtunk, de végül is jó volt. Aztán egy nap megcsókolt, és mondta, hogy belém esett. Én akkor nem mondtam semmit. Pár nappal azután  elvitt a stúdióba, és megmutatta, hogy hol dolgozik. Ott megbeszéltük a dolgokat, és én arra jutottam: "Végül is... egyszer élünk!". És így vagyunk együtt már 3 hete. - a végén láttam a csillogást a szemében, amit eddig nem nagyon szokott mesélni. Láttam rajta, hogy boldog a sráccal, szóval inkább hagytam, hogy öntse ki az érzelmei vödrét.

Visszamentünk a nappaliba. Mindenki nagy boldogságban volt. Örültem, hogy így megvannak egymás között a srácok. Zayn, Harry meg Sky. Le ültem Zayn mellé a kanapéra. Közelebb hajoltam hozzá.
- Most minden oké köztetek ugye? Mármint haverok vagytok megint..? - suttogtam.
- Tesók vagyunk. - válaszolt röviden Zayn. Harryre néztem, mert azt hittem, hogy szúrós szemekkel néz a srácra. De nem. Széles mosollyal nevetett, béke volt.
Nekidőltem Zaynnek, majd ő visszalökött. Egymásra néztünk, majd mosolyogni kezdtünk.
- Hogy van Perrie? - kérdeztem.
- Jól van. Most turnén van a csajokkal. Minden nap mikor csak tudunk beszélünk egymással. - mosolygott. Láttam a fájdalmat a szemében. Együtt éreztem vele. Milyen lehet nekem is, ha a One Direction meg el egy nagy turnéra? Belepusztulnék. Biztos nagyon hiányoznának a napi ökörségek... meg Harry.

*****

* Este 10 *

Már mindent megdumáltunk, imádok ebben a társaságban lenni. Azért hiányoltam Daniellt, meg Eleanort. De így is jól szórakoztunk.
- Jól van srácok, asszem haza is mennék. - végszóul kezet fogott minden sráccal, engem megpuszilt, amit nem félreérteni!!
- Megyek én is, sziasztok! - ölelt meg mindenkit Jenna, majd Skylarrel kimentek az ajtón.
Akik maradtunk visszatámolyogtunk a nappaliba. Nem szólt senki, mindenki maga elé bámult. Niall mint egy kis ártatlan bárány a kék szemeivel és a szőke tincseivel. Nagyon vicces volt. Kuncogtam is rajta, amire felfigyelt. Louis Zaynt babrálta, végül is bökdöste, de hamar abbahagyta. Átült mellém. És maga elé kezdett bámulni. Rajta is kuncogni kezdtem. Aztán Zaynre lettem figyelmes. A borostáját néztem, meg a szomorúságot az arcán.
- Nyugi Szomorka. - szóltam oda. Mindenki Zaynre szegezte a szemét. Majd vissza az előtte lévő állapotba. Mint a holtkórosak. Ijesztőek voltak. Liam a telefonját babrálgatta, nem tudom, hogy épp mit csinálhatott.
- És hogy van Dani? - Liamre szegeztem a tekintetem. Abban a pillanatban szinte mindenki, Niallt kivéve, lehajtotta a fejét. - Valami rosszat mondtam?
- Danielle meg Liam szakítottak. - mondta Niall. - Egy hónapja volt már az, hogy elszakadtak egymástól, csak nem mondtak semmit róla senkinek.
Én ezt nem is tudtam. Most én mindenről lemaradok? Ez olyan szemétség.
- Bocs, de egy nagyon jó indok van arra, hogy ezt miért nem tudom. - mosolyogtam kínosan.
- Semmi gond. - mondta Liam.

Már megint az a kínos csönd. Nagyon kínos csend. Inkább nem szólaltam meg. Összehúztam a szám, hogy még egyszer ne mondjak semmi hülyeséget. Megint ugyanaz a tartás, ugyan az a lélegzet vétel. Minden visszaállt az előző helyzetbe.
"Harry olyan furcsán viselkedik. Mintha eltitkolna előlem valamit. Liam mikor a göndörkére néz szúrós szemekkel öldösi. Vagy csak én vagyok hülye?" -gondolkoztam, kiakarok deríteni mindent!
- Jól van srácok. Köszi, hogy jöttetek! Majd meghívunk máskor is. - mosolygott Harry.
- Hé. Hisz mi főztünk. - vágta rá Liam.
- Jól van. Nem tehetek róla, hogy nem tudok főzni! - duzzogott.
Én még mindig a kanapén ültem, és gondolkoztam. A többiek javában elindultak, még Harold nevetését hallottam amint Lou valami ökörséget csinált.
Úgy döntöttem, hogy felmegyek lefürdeni. Fel mentem a lépcsőn, a fürdőszoba felé vettem az irányt. Benyitottam, és a kádszélére ültem. Megnyitottam a csapot, a víz sugár alá tettem a kezem, mérni a hőfokát a víznek. Habfürdőt szerettem volna, úgyhogy fürdő olajat butítottam még a folyó vízhez. A tükör elé lépdeltem, a ruháimat lekaptam magamról, és a mosógép tetejére pakoltam, hogy ne ázzanak össze. A hajamat kontyba kötöttem.
Kimentem a fürdőből, a szekrény felé vettem az irányt. Kivettem belőle a pizsim, majd visszaballagtam a fürdőbe. Vagyis az ajtóban álltam, amikor...
- Khm... - köszörülte a torkát valaki.
- Igen? - mosolyogva fordultam meg.
A srác csak nézett, majd az fürdőszoba ajtóra mutatott a szép zöld szemeivel. Rögtön levágtam, hogy mit akar.
- Gyere.
Rögtön megindult Harry, majd maga mögött becsukta az ajtót.



2013. május 10., péntek

17.r

Anya orvosával megejtettem pár szót.
- Édesanyád egyre jobban van. Felmerült az a lehetséges dolog, hogy hamarosan felépül teljesen. Már a jeleket adta. Hallani hall, meg érinteni is tud. Csak beszélni nem tud. Ilyent már rég nem láttam, hogy egy kómából felkelő beteg érezni és hallani tud, de beszélni még nem. A szorításaival jelez. - mondta az orvos. 
- Rendben. Köszönöm. Holnap is meglátogatnám. 
- Rendben Mrs. Beau. - köszönt el tőlem az orvos. 
Sokat javult anya állapota. Hamarost felépül. Jó is lenne....

Haza galoppoztam. A kulcsot a kulcslyukba dugtam, elfordítottam azt, a kilincset lenyomtam, és már bent is voltam. Nem volt otthon senki. Biztos vásárolni van, vagy próbán... inkább az utóbbi. 
A hűtőbe belestem. Nem volt benne túl sok minden. 
Felhívtam Harryt, hogy hol van, kiderítem akkor is. Próbájuk van. 
- Azért egy üzenetet hagyhattál volna. Tudod, hogy nincs itthon semmi kaja? - teremtettem le. 
- Hagytam is kis morci. - nyugtatott le. - Ott van a hűtőajtón. 
- Francokat van ott. - eddig nyitva tartottam a hűtőt, keresni benne valami ehetőt. Amikor mondta, hogy annak az ajtajára van ráragasztva becsuktam. Tényleg ott volt. - Hupsz. Bocsi. Szeretlek. - gyorsan kinyomtam. Ezt az égést. Na mindegy. Akkor bevásárolok. 
Fel a vállamra a táskám, az ajtót kinyitom, majd mögöttem be. 
Arra gondoltam, hogy bevásárolok apának is. Átmentem a 2 háztömbnyire odébb lévő házikóba, kopogtattam. 
Apa nem sok idő múlva kinyitotta az ajtót. 
- Szia apu. Nem kell valami a boltból? Épp most megyek bevásá....rolni. - beléptem az ajtón. Le voltam nyűgözve. Apát előléptették vagy mi van itt? - Itt meg mi történt? - emeltem meg egy aranyozott réz szobrot. Gondolom az volt, mert volt súlya.
- Új állást kaptam. Naponta fizet 150 fontot. - lehet, hogy ez nem hangzik először soknak. Vagyis, ha dús gazdak szemszögből néznétek. De még mindig jobb a napi 75 fontnál... 
- Az remek. Szóval akkor nem is kell bevásárolni? 
- Nem kell kislányom. De azért köszönöm. Anyád hogy van? Voltál már bent nála? 
- Igen. Nem olyan rég. Sokkal jobb az állapota. Az orvos mondta, hogy lehet hamarost felépül. - megöleltük egymást. 

*****

Először zöldségeshez mentem. Vettem pár paprikát, paradicsomot, salátát, és uborkát. 
Utána mentem a húsboltba. Vettem szalámikat. 
Majd a pékségbe mentem hazafelé. Vettem kenyeret, meg zsemlét. 

Haza mentem, bepakoltam mindent a helyére, majd nekiálltam kaját csinálni. 
Arra gondoltam, hogy csinálok salátát. Össze vagdostam csíkokra a zöldségeket, 
egy tálba bele kotortam őket, majd össze kevertem. A szalámikat is felcsíkoztam, de azokat egy külön tányérra tettem. Egy pár zsemlét pirítottam meg, hogy finom meleg ropogós legyen. Ebédnek ez szerintem jó. 
Harry pont jókor jött, éppen készen voltam a tálalással. 
- Szia szépfiú. - az ajtó csukódására léptem ki a konyhából az előtérbe. 
- Szia. Mi jót csináltál? - lépett ő is közelebb hozzám, majd a fürtjeit kócolgatta. 
- Majd az asztalnál megbeszéljük. Csináltam egy kis ebédet. - húztam magam után a konyhába. 
A szeme.. folyamatosan azt figyeltem. A szája nem mosolygott. De a tekintetén láttam az örömöt.
Leültünk egymás elé, és a tányérunkra raktunk egy-egy kupac salátát, hozzá több csíknyi szalámit.
- Akkor ezt csináltad ma. - nézett a tányérjára.
- Miért? Nem tetszik? - fontam össze magam előtt a kezeimet, és durcás arcot vágtam.
- Biztos finom. - mosolygott. - Csak másra számítottam.
- Anyát is meglátogattam. Lehetséges, hogy hamarost felépül. - fogtam a villát amit a saláta kupacba szúrtam, majd azt megettem.

Megettük az ebédet. Elmosogattam minden piszkos edényt, majd a helyükre pakoltam őket.
Felmentem a hálóba, és a laptopomat vettem elő. Elkezdtem böngészkedni.
A leendő fősulinak a honlapját nézegettem. Olvastam róla. Elég jól hangzik. Meg tetszetős is.
- Mit csinálsz? - egy lágy hangot hallottam a tárva nyitott ajtó felől.
- Á.. - legyeztem - csak a fősuli honlapján lógok.
Közelebb jött, és ő is szemügyre vette. Leült mellém, majd együtt nézegettük.


* Délután 4 óra *

- Eljönnél velem egy randira? - kérdezte Harry a nappaliban a falnak dőlve.
- Hova vinnél? - húztam a vállam.
- Mozi?
- Mozi. - kitalálhatott volna jobbat is... de már mindegy.

Készülődni kezdtem. Hamar kész lettem, körülbelül 15 perc alatt kész voltam.
El is indultunk. Megnéztünk egy romantikus filmet. Ő először vígjátékot akart megnézni, de rá kényszerült a választott filmre.
- Két közepes Pop-Cornt kérnék. - mondtam a kukoricásnak. - És két nagy kólát. - fűztem hozzá. Azért én kértem, mert nem akartam, hogy Harryre rászálljanak. Ő addig egy baseball sapiban állt, amire rá volt húzva még egy csukja. Mázli. Nem ismerte fel senki. A film alatt a sapkáját levette, de a hajkoronája miatt a csukja fontos volt, hogy maradjon. Én a vállára döntöttem a fejem.

* Két óra múlva *

- Ugye, hogy jó volt a film? - kínoztam még egy kicsit.
- Haha. - nyomott egy csókot a számra. - Nem volt olyan kínos. - nevetett. - Na gyere, induljunk haza.
Harry kinyitotta nekem az ajtót, amint beültem be is csukta. Láttam a koncentráló tekintetét, meg azt is láttam az arcán, hogy valamin nagyon gondolkodik. Szeretem ezt az arckifejezést.
Mosolyogni kezdtem rajta, amit nevetéssel fejeztem be. Mikor a biztonsági övét bekapcsolta, akkor felfigyelt a mellette röhögő Mandyre. Azaz rám.
- Min nevetsz? Valami van az arcomon? - a visszapillantó tükörbe kezdte el fürkészni magát.
- Nem. Csak amikor láttalak az előbb. Olyan képeket tudsz vágni. Ezért szeretlek én téged. - vissza adtam azt a csókot, amit ő az előbb adott.
Mosolyogni kezdett.
Az út alatt kaptam egy üzenetet.

" Szia csajszi. Gyere Skylarékhez. MOST!! Jay. "

Mi lehet ennyire fontos? Mindegy. Harryvel oda mentünk. Kiszálltam a kocsiból.
Be kukucskáltam az ablakon. Annyit láttam, hogy Sky bunyózik Zaynnel. Jenna meg ott ordít rájuk, hogy nyugodjanak le. Mikor BB. meglátott minket rögtön beengedett.
- Arra gondoltam, hogy csak te jönnél. Miattad vesztek össze. Mind részegek Mand. - tájékoztatott.
Várjunk... oopsz. Harry. El kell tüntetnem innét. Mielőtt megtudja mi volt Zaynnel.

De már késő volt. Harry szétválasztotta a srácokat.
- Ez meg mi? - üvöltött rájuk.
Oda mentem Harry elé, és elráncigáltam onnan. - Ne szólj közbe. Majd én megoldom. Most kérlek menj haza. - könyörögtem neki. - Bízz bennem! Kérlek!
Harold zavartan és kissé dühösen ment ki a lakásból. De nem ment haza. A kocsiba ült.
Az ablakban álltam, és... basszus. A telefonom. A kocsiülésén hagytam.
Kirohantam, kinyitottam az ajtót.

- Ez meg mi? - mutatott egy üzenetet.
Kivettem a kezéből, és elolvastam. Ez az az egyik üzenet, amit Zayn írt. A rohadt életbe.
- Harry. - hátrébb álltam a kocsitól, mert láttam, hogy valami baj lesz. Kiszállt a kocsiból, és berontott a házba. Futottam utána, hogy ne csináljon hülyeséget. A nevét kiáltottam.
Harry Zaynt fogta neki a falnak.
- Harry. Ne csinálj hülyeséget kérlek.
- De mi az, hogy vele csaltál meg? - rám ordított. Ekkor összeszorult a torkom. Nem kaptam levegőt. Harry kezét fogtam, majd Jennára néztem, aki kiszaladt a konyhába. Én a padlóra görnyedtem.

* Harry szemszöge *

- Te utolsó féreg! - ordítottam Zaynre. - Hogy tehetted? Azt hittem tesók vagyunk.
- Harry. - próbált ellökni magától. - Engedj el. Mindent megmagyarázok.

Súlyt éreztem a karomon. Ugyan még Zaynt a falnak nyomtam, de nem bírtam már sokáig. Én tartottam valamit. Elengedtem a faltól, majd valaki kezét fogtam meg. Hátra pillantottam és már láttam, hogy az a valaki, Mandy. Leguggoltam mellé, majd az arcát kezdtem el gyengéden csapkodni. Nem ébredt fel.
Jenna mentőt hívott, ami nem sokkal később ki is jött és egy ágyra rakták a lány testét.
A mentőautóba beültem és a kezét fogtam. Minden rosszat elfelejtettem róla.

Mikor beértünk a kórházba a sürgősségire vitték. Én nekem kint kellett várnom, vártam is.
Fél óra múlva jött ki az orvos. Oda mentem hozzá és megkérdeztem, hogy mi baja a lánynak. Elmondta, hogy pánik rohamot kapott. Fel fog épülni, de bent kell tartaniuk éjszakára. Reggelre már biztos jobban lesz.

Ekkor gondolkodtam el azon, hogy min ment keresztül. A kapcsolatunk, az édesanyja. Egy egész stresszből álló világban él. Agyaltam. Agyaltam azon, hogy inkább hagyjam.... vagy vele maradjak. A mindenem azt sugallta, hogy el kell engednem. De az eszem és a szívem nem engedte. Tudtam, hogy őt szeretem, és hogy jobbat úgy sem találnék. De még fiatal vagyok.





2013. május 7., kedd

16.r

* Harry szemszöge *

Felálltam a guggolásból Mandy mellől. Nem nagyon akarta, hogy lássam, mert vissza hajtotta a fejét.
Szörnyen érzem akkor magam, amikor sír. Olyankor én nekem is sírhatnékom van. De most csak nagyon elszomorodtam. Még mindig szipogást hallottam. Louishoz mentem, aki mosolyogva állt.
- Szeretem őt Louis. - mondtam neki komoly tekintettel.
- Látom rajtad haver. - bólogatott.
Felvettem a földről a cuccaimat, a pulcsit felakasztottam a fogasra, a kulcsot a nappaliban álló asztalra dobtam. Louis beszélni kezdett Manddel... nem tudom, hogy miért vele beszél inkább.
Kimentem a konyhába és öntöttem ki egy pohárba jeges teát a szomorkodónak.
- Kicsim. - szólítottam meg. - Hoztam neked teát. - tartottam felé a csészét. Felhajtotta a fejét, a kezét kinyújtotta. A lábát maga elöl a földre emelte, majd inni kezdett.
- Harry. Sajnálom. - nézett rám kisírt csodaszép szemeivel.
- Tudom. - mosolyogtam rá, majd egyet pislogtam közben.
Miután megitta a teát felállt, majd kiment a konyhába. Leültem a fotelba, amelyben Mandy ült. Mosolyogva és büszkén követtem szemeimmel a lány mozgását. Tommy kézfejével csapta meg a karom, hogy figyeljek rá. Oda néztem, és csak bólogatott.

* Mandy szemszöge *

Nem tudom elmondani neki a teljes igazságot. Nem akarom, hogy a banda feloszlasson. Mindennek én lennék az oka. Nem. Ezt nem tehetem meg.
A srácok összenéztek, amikor én vissza lépdeltem a nappaliba. Egy zsepit fogtam a kezemben, megtöröltem a szemem majd az orromat kifújtam.
Harry mosolygott. Nem tudom miért. Felállt. Közelebb jött hozzám. Megfogta a derekam, majd magához húzott. Közben Lou elment. Magához húzott, és a fülembe suttogta.
- Büszke vagyok, hogy a pasid lehetek.
- Nem érdemellek meg téged. - csúszott ki a számon.
- Miért? - tolt odébb.
- Mert te egy ismert ember vagy, akiért olyan sokan oda vannak. Én meg csak egy lúzer. - néztem a földre.
- Dehogy vagy te az. Figyelj. Én szeretlek, és ez így is marad egy nagyon hosszú időre. - húzott vissza magához, de most átölelve.
Elmondtam neki volna azt, amit Zaynnel műveltem. De féltem, hogy baj lesz belőle.

Este hét óra *
Ideje lenne kicsit megnyugodnom. Ha normálisan akarok élni... el kell felejtenem.
Gondolkodás után bementem a konyhába, és a telefonomat vettem elő először. Ismét Skylar üzenetét lestem meg. De őt is elakarom felejteni. Ki töröltem egytől-egyig. A fent fürdő Harrynek és magamnak melegszendvicset csinálok vacsira.
Hamar el is készült. Harold még nem jött le, egyedül vacsoráztam meg. 3 szelet melegszenyát egy tányérra, majd azt egy tálcára pakoltam. Fel lépdeltem a lépcsőn, ügyelve arra, hogy ne botoljak meg a fokokban.
FINISH! Nem estem el. Na abból lett volna a nagy csattanó. Kerülhettem volna vissza a kórházba.
A lábammal kopogtattam a fürdőszoba ajtón.
- Mandy? Te vagy az? - szólt ki egy mély hang.
- Én vagyok. Hoztam valamit. - kuncogtam.
- Nyitva.
Benyitottam, majd a habok között fekvő Stylest láttam meg.
Leültem a kád szélére, majd az a mellett lévő kis asztalkára az aznapi vacsit.
Be nyúltam a vízbe, és megfogtam Harry kezét. Kiemeltem, majd vissza dobtam. Ezzel szórakoztam egy darabig, amíg Harold az utolsó esésnél meg nem állította a karját.
Mint egy zakkant. Úgy viselkedtem. Közben csak magam elé bámultam, majd úgy nevettem.
Harry a szemem előtt rázta a kezét, hogy mért fagytam le. Rögtön felkaptam a tekintetem, és egy kis nevetésbe kezdtem.
- Szép tested van. - fogtam meg a kockás hasát.
- Te sem panaszkodhatsz. - kacsintott vissza. - Mandy. Ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz?
- Igen. - bólintottam.
- Akkor miért csak Louisnak mondod el ami bánt? - komor arccal nézett a plafonra.
- Lou? Nem is tudom. - törtem a fejem - Ő az a srác, aki lökött, de még is megbízható. Tudod vannak olyan dolgok, amiket nem kell elmondani másnak. Mert azzal egy egész életet tönkre tudsz tenni. Akár a magad, akár más életét. Vagy mások életét. Egy nagyon mély titok van bennem. De ezt nem árulhatom el. De majd idővel. Talán. - öntöttem ki magamból mindent csendesen.
Harry ebbe beletörődött.
- Rendben. Csak ennyit akartam tudni. Igazad is van. Amiről nem tudok, az nem fáj, nem igaz? - mosolyodott el. Én vissza mosolyogtam, majd bólintottam egyet. Kiszállt a kádból, én oda adtam neki a törülközőt.
A vacsoráját megette, majd az üres tányért, tálcát levittem a konyhába, elmosogattam, majd elrakosgattam.
A hálóba mentem. Letusoltam gyorsan, felkaptam egy pizsit, majd bebújtam Harry mellé az ágyba.

Reggel elég korán keltem. Nem tudok aludni. Az az érzésem van, hogy beszélnem kell Zaynnel.
Kikászálódtam félholtan az ágyból. Ilyenkor korán reggel mindig ez van. Vak vagyok, ügyetlen, és úgy járkálok mint egy zombi. Szó szerint.
A tatyómból kikutattam pár random ruhát. Arra gondoltam, ma olyan gótos leszek.
Amilyen gyorsan... francokat! Lassan felvettem egyesével a ruhát.
Lementem ettem egy lekváros kenyeret. Küldtem Zaynnek egy üzenetet.
1 óra múlva vissza üzent, hogy 10 perc múlva indulhatok.
El is indultam.
Mikor becsöngettem Skylar nyitotta ki az ajtót.
- Szia Mandy. Rég lát...
- Hali, Zayn? - vágtam közbe a szavának, majd betolakodtam.
- Ööö.. izé. Fent van... - tátogatta a száját. Majd nem szólt semmit.
Én felmentem a lépcsőn. Halk éneklés szűrődött ki az egyik szoba ajtaja mögül. Gondolom Zayn énekelt.
Bekopogtam, majd kinyitottam.
- Remélem nem zavarok meg semmit. - épp bent volt Perrie. - Szia Perr. - köszöntem neki, majd a fejem kicsit elfordítottam, és a szemem megforgattam.
- Szia Mandy. Nem zavarsz. Mondtad, hogy beszélni szeretnél. - állt fel az ágyszéléről, és betessékelt.
- Igen. - mutogattam mindenfele a kézfejemmel. Nem feltűnően azt még hozzá teszem.
- Perrie. Hoznál nekünk valami üdítőt? - próbálta elzavarni Perriet. Le is ment.
- Gyorsan szeretnék ezen túl lenni. Ami megtörtént, azt nem lehet már jóvá tenni.
Ami közöttünk volt, már nincs. Senki nem beszél róla. Nem is történt semmi. Ok? - magyaráztam Zaynnek.
- Ok. - bólogatott. - Én is ezt akartam mondani. Erre is gondoltam. Nem akarom tönkre tenni senkinek az életét. - Huh. Megkönnyebbültem. Habár hülye idióta lenne, ha elárulná, hogy viszonyunk volt egymással.

Bementem anyához a kórházba.
Egyre jobb az állapota. Próbálom minden nap meglátogatni.



2013. május 4., szombat

15.r

* Harry szemszöge *

- Menjek veled? - kérdezte Zayn.
- Nem kell kösz. Csak velem akar beszélni. - nyúltam a dzsekimért, és beszálltam a kocsiba.
10 perc alatt haza értem. Annyit láttam, hogy Mandy a lépcsőn ülve vár... sír. Oda mentem hozzá, leültem mellé.
- Harry. - mondta sírva. - Szeretlek, ugye tudod?
- Igen. És én is szeretlek mindennél jobban. - adtam egy csókot a homlokára.
- Szeretnék hozzád költözni. - ölelt meg.
- Mert?
- Nem bántsad. - még tovább ölelt. - Skylar... azt hiszem... - hebegte - akar valamit. Vagy nem tudom.
- Mit csi...
- Megcsókoltam. - vágott közbe a szavamba. - Skylart.
- Miért? - toltam el magamtól, és felálltam. Mandy is felállt.
- De én téged szeretlek. Nem tudom mi a franc van velem. - szerintem részeg. Sőt biztos is. Kisírt szemmel állt előttem az égre nézett. - Milyen szépek a csillagok. - rogyott össze. Teljesen a frászt hozta rám.
- Mandy. Hallasz? - gyengéden csapkodtam az arcát. - Mandy!
Bevittem gyorsan a házba, majd az ágyamba fektettem. Biztos fáradt. Túl sokat ivott. Azért hívtam a mentőt, biztos, ami biztos.
5 perc múlva jöttek is, és elvittek a kórházba.
Bevitték egy szobába, majd mondták, hogy várjak kint. Vártam. Sokat vártam.
- Mr. Styles? - nézett rám egy szemüveges magas doktor.
- Igen? - pattantam fel a székből.
- Most már bemehet. - mutatott az ajtó felé. - Annyit még elmondok, hogy nincs semmi baja. Csak túl sokat ivott. A fejét beverte amikor összeesett. Azért estére itt marad. Majd holnap reggel ismét megnézzük hogy van. - közölte velem az orvos, amire én csak bólogattam.
Bementem a szobába, és láttam, hogy a lány alszik. Mosolyogni kezdtem. Nagyon aranyos. Leültem mellé.
Fogtam egy széket, oda fordítottam, és megfogtam a kezét. Oda hajoltam hozzá, majd megcsókoltam a nyakát. Ott aludtam mellette.
Pár perc múlva Skylar hívott. Bevallott mindent....

Reggel felébredtünk. Mandy is felébredt. Az orvos bejött, és megvizsgálta, addig nekem kint kellett várakoznom. Nem lett semmi baja. A fejét fogta csak, de minden rendben volt, amikor kijött.

* Mandy szemszöge *

Iszonyatosan fáj a fejem. Harry itt volt velem mindvégig. Nagyon szeretem. És látom, hogy megbocsátott.
- Ilyet még egyszer ne csinálj! - fogta meg a kezem, majd a kocsihoz mentünk. Haza fuvarozott. Vagyis haza mentünk. Én ledőltem a kanapéra. Harry csak állt. Nem tudtam mire gondolhat. Engem nézett mindvégig.
Kiment a konyhába csinálni valami kaját. Én addig csak feküdtem, és a telefonomat nézegettem.
Láttam 3 nem fogadott hívást, és 7 üzenetet. Nagy részét Skylartől. Egy párat pedig a srácoktól.

* Skylar üzenetei *

' Mandy. Bocs, ha valamivel megbántottalak. Ha költözni akarsz akkor jó.
' Ne haragudj, ne magadat hibáztasd. Eltűnök az életedből.
aztán...
' Mandy... hívj fel!!
és... (a hetedik)
' Szeretlek!

Na az utolsónál álltam meg. A kezemet a telefonnal együtt magam mellé "döntöttem". Szeret? De én már mondtam neki, hogy hagyjon békén. Én Harryt szeretem. Ezen gondolkodtam.
Harold közben lehuppant mellém a kajával a kezében. Ő sem evett, úgyhogy két tányér volt nála. Amíg még mindig agyaltam Harry megszólalt.
- Mi baj van? - ekkor megráztam a fejem, és felültem.
- Semmi. - a villát megfogtam, majd elkezdtem enni.
- Tudom, hogy Skylar szeret téged. Szerelmes beléd. - lefagyott képpel mondta. - Tegnap este felhívott. Mindent elmondott.
- De én őt nem szeretem Harry. - öleltem meg, amire ő eltolt magától.
- Tudod, hogy én is szeretlek. De ez semelyikőnknek sem tenne jót. Ez már a sokadik. - felemelte a tányérát, és kiment a konyhába. Én amikor megettem az ajtó felé siettem, kinyitottam, majd magam mögött bevágtam azt. Szó szerint. Munkába mentem, ahol összetalálkoztam Skylarrel. Nem akartam vele beszélni, nem akartam ránézni. Stúdiózás után meglátogattam anyát. Még mindig a kórházban feküdt. Megkérdeztem tőle hogy van. Az orvosával is beszéltem.
Majd haza mentem. Harry lakásához haza.
Nem volt otthon senki. Örültem neki. Most az egyszer. Elkezdtem zenét hallgatni, és keverni is.
Körülbelül 20 perc múlva hívott valaki.

- Szia Mandy. Átmehetek? - Louis az. Csak neki lehet ilyen vidám hangja.
- Szia. Persze át. - mosolyogva mondtam. Nem hiszem, hogy észrevette.

Letettük a telefont. Pár perc alatt nálunk is volt.
Üdvözöltem, majd beinvitáltam a lakásba.
Leültem a kanapéra, majd a telefonomban nézegettem mindig azt az üzenetet, amit Skylar írt. Hogy "Szeretlek!". Louis kivette a kezemből a telefont, és megnézte mit nézek annyira.
Maga mellé tette a telefont.
- Akkor ezért ilyen Harry. - mondta.
- Mert? - kérdeztem értetlenül.
- Ugyan már Mandy. Megcsaltad! Harry mindig rólad áradozott.
- Én nem... - álltam fel, majd a telefonomat elvettem Lou mellől. Vagyis szerettem volna.
- Harry iszonyatosan oda van érted Mand. - fogta meg a kezem.
- Engedj el! - förmedtem rá.
- Nem engedlek el. Addig, amíg el nem mondasz mindent. Nem fogok árulkodni. Nem vagyok olyan. -
Elmeséltem neki az egészet. Meg bíztam benne, mert Louis az őrültségén kívül elég megbízható.
De a Zaynes részt kihagytam belőle.
Figyelmesen nézte végig. Ott vártunk Harryre, mikor jön haza. Végül délután 3-kor haza ért.

Én ültem a fotelben, a lábamat magamhoz csatolva. A homlokomat a térdemre döntöttem. Louis állt fel, és üdvözölte Harryt. Próbált kibékíteni minket. Lou nagyon jó fej.
Hallottam valami motyorgást. Én csak elgondolkodtam mindenen. És sírni kezdtem. A szipogásom hallatszott.

* Harry szemszöge *

Louis itt van? Mindegy. Talán feldobná a napom.
- Szevasz. - lepacsiztunk egymással.
- Hello. - köszöntem vissza.
- Tudod, Mandy mindent bevallott. Ha nem gond én is elmondtam neki mindent, amit te mondtál nekünk róla. Eléggé ki van bukva. Vagyis... én látom rajta, de nem akarja mutatni.
- De én nem akarok olyan lánnyal járni, aki szarik az érzéseimre érted? - suttogtam.
Egyszer csak szipogást hallottam a nappali felől. A cuccaimat csak leejtettem a földre, Louisnak neki mentem. Láttam, hogy Mandy ül a fotelben. Odamentem hozzá.
- Mandy. - mondtam lágyan a lány nevét, aki tovább szipogott. - Hallod. Nem tudok könnyen.. mondani semmit. Louis mondta, hogy mit mondtál neki. Nem egészen részletesen, de a témát. Tudom, hogy szeretsz. Én is nagyon. Csak. - ekkor hajtotta fel a fejét.
- Mi csak? - könnyes szemmel nézett rám.
- Csak ígérj meg nekem valamit. Mindent elmondasz. - néztem bele a szemébe, és a karját dörzsölgettem.
Nagyon szerelmes vagyok belé. Semmiképp nem akarom elveszíteni.