*Mandy szemszöge*
Ez most nagy csalódás a számomra. Harry itt hagy. Tudom, hogy muszáj mennie. De akkor is. Fáj a tudat, hogy egy jó hosszú pár hónapig nem láthatom. Vagy csak koncerteken. Szomorú.
- Azt mondtam... -húzta el a végét Liam. - Átvertelek! -nevetett.
Rögtön a nevető srácra néztem szúrós tekintettel. Most igazán ölni tudtam volna a puszta arckifejezésemmel, ezt láthatóan lenyugodott, és csendben foglalt helyet a fotelben, nem messze tőlem. Hirtelen felálltam, majd rávetettem magam. A nyakát céloztam meg, Ő pedig nevetni kezdett, már szinte fuldokolt.
- Ilyennel ne... -nyeltem egyet.- viccelj!
- Jó, csak szállj már le rólam! -nyöszörgött. Leszálltam róla, majd durcásan, összefonott kézzel ültem le a kanapéra.
Harry nyomós okot mondott, hogy miért támadtam rá, Liamre, aki jobbnak vélte elhúzni a csíkot, mielőtt újra a földre kerül.
Ismét a szobámban gubbasztottam egyedül, mikor lentről egy hatalmas csörömpölést hallottam. Egyből odakaptam a tekintetem. Kinyitottam az ajtót, a lépcsőn a "fény gyorsaságával" száguldottam le a földszintre, egyenest be a konyhába. Harry a konyhapult mellett ült, és nevetett. A homlokát támasztotta meg, s nevetett.
- Mi történt? -kérdeztem.
- Leestem. -felpillantottam a srácról, és mellettem egy összetört üveg hevert.
- Istenem. Hogy lehetsz ilyen béna? -a fejemre csaptam.- Nem igaz, hogy egy egyszerű üveget nem bírsz levenni a polcról. Így is magas vagy. Minek neked sámli?
- Nem tudom. -és nevetett tovább. Csatlakoztam jókedvéhez, és ráültem a sámlira. Harold kinyújtotta a lábát, amit én megfogtam, és megemeltem, majd leejtettem. Ezzel elvoltam egy darabig, mikor elrántotta előlem végtagjait, felállt, és szedegette össze az összetört darabokat. Jó volt nézni, ahogy minden egyes darabkáért lehajol, és egy szalvétára fekteti.
- Várj. -állítottam meg, mire hátranézett. -Azt rakd le, és hozd a felmosót. Összeszedegetem én azokat.
Minden egyes szilánkot gondosan összeszedtem, még a legapróbbakat is. Azért én akartam felszedni, mert tudtam, hogy milyen szerencsétlen, és belelép egybe. Mellettem ott termett egy felmosóval.
- Csúcs. -felnéztem rá, és mosolyogva mondtam. Nyújtottam felé a kezem, hogy segítsen felállni. Vette a lapot, megfogta a karom, s felsegített. A szalvétára helyeztem az utolsó szemeket, majd "letapsikoltam" a tenyeremre ragadt maradványokat, és megfogtam a felmosót.- Ezt vidd ki a szemeteskukába. Vigyázz, meg ne vágd magad!
- Haha. Annyira szerencsétlen nem vagyok. -grimaszolt egyet, majd kiballagott.
A szmötyit feltörölgettem, a felmosót bevittem a fürdőbe, és kimostam, hogy legközelebbi használatnál ne legyen ragadós.
Visszamentem a konyhába, ahol Harry ügyeskedett... "ügyeskedett". Mint már tudjuk a konyhában szerencsétlenkedik a legjobban. Odaosontam hozzá, a két kezem a két vállára helyeztem. Mondanom sem kell, hogy megijedt tőlem, ez is volt a célom. Én gonosz. Visszatérve. Gyengéden húztam le a vállát, ő pedig a fejét oldalra fordítva nyomott egy csókot a homlokomra, ami mosolyt csalt ki belőlem. Lábujj hegyre álltam, hogy tudjak adni neki egy puszit, de az arcára. A homlokát nem érném el. (:D) Ő is elmosolyodott, majd folytatta tovább, mit eddig csinált.
Rajta csüngtem még egy darabig, majd megkérdeztem: -Mit ügyködsz?
- Vacsorát csinálnék. -mondta, miközben a "vacsorát" nézte.
- Saláta? Ennél jobb nem jutott eszedbe? -felkuncogtam rajta, és mellé álltam, már végérvényesen is leszállva róla. Meghúzta a vállát, gondolom örült neki, hogy nem rajta csimpaszkodok.
- Meg akartalak lepni, csak nem sikerült... tudod? -célozgatott az előző balesetére.
- Ahha. -megnyomtam a "h" betűt, amit ilyenkor néha szoktam.
- Na. Ülj le az asztalhoz Drágám. Mindjárt viszem is. -parancsolta.
- Egyáltalán... szereted te a salátát? -kérdeztem, mire szúrósan rám nézett. -Mármint. Kérésed számomra parancs! -katona "pózba" álltam, mint a cövek. Szépen kilépkedtem a konyhából, és helyet foglaltam az étkezőben az asztalnál.
Harold nemsokkal később jött be a szobába két tányérral. Mindegyiken, a már ugye megismert saláta. Kértem hozzá villát, mivel én nem szeretek kézzel enni. Csak akkor ha muszáj. De az is ritkán van. Na jó... péksüteményeket általában kézzel falatozom, de a rendes ételt nem. Nálam a saláta is rendes ételnek számít, igen!
Lassan döfködtem bele a villámat a salátába, amibe felvéltem fedezni retket. Egyből eldobtam magamtól a villát, majd felálltam a széktől.
- Retek!? -kiakadtam, nem kicsit.
- Mi bajod vele? -mondta Styles előttem, teletömött pofával. Én az előbb majdnem szívrohamot kaptam.
- Kérlek szépen az, drága Harold Edward Styles... -ekkor láttam az arckifejezését, hogy tudja; bajban van.- Allergiás vagyok a retekre. Igazán észrevehetted volna. Mindig, még étteremben is külön kérem, hogy retek ne legyen a salátámban, mivel nem szabad ennem, különben kiütéseim lesznek tőle.
- Sajnálom, nem tudtam. -megtörölgette a száját egy szalvétában, odasétált a tányéromhoz az asztal túloldalára -szóval, ahol én ülök-, és kivitte a konyhába.
Visszajött, s most már retek sehol. Megkönnyebbültem, hogy van szemem. "Haha! Nem tudja álcázni magát az a fránya retek!" gondoltam, majd a gondolatomon elnevettem magam. Harry furcsán nézett rám.
Már a földön feküdtem, mikor leguggolt mellém, és nézte szenvedésem.
- Mi az? -nevetve mondta.
- Az... -nem bírtam abba hagyni a nevetést. -hogy... azt gondoltam, hogy... -RÖHÖGŐGÖÖÖRCS!- nem tudja magát álcázni a retek.... és, hogy... megkönnyebbültem, hogy.... van szemem! -nevettem el a végén.
Harold nyilván nem értette, mivel nem sikerült neki összerakni a mondatot, ehelyett megjátszotta jókedvét. Lehet, hogy mégsem, mivel az én szenvedésem is egész röhejes lehet. Remélem veszi egy kamera, mivel megszeretném nézni. Kíváncsi vagyok, hogy festek.
Abbahagytam a nevetést. Így utólag visszagondolva... elég nagy barom vagyok, hogy a semmin jön rám az öt perc. Fura lány vagyok. Egyszer volt olyan is, hogy nagyba böngészgetek a neten -mondjuk úgy, hogy Facebook.-, közel hajolok a monitorhoz... és egy nagy sikítással bele a fülembe, egy ijesztő fej. Sírtam a röhögéstől, vagy tíz percen át. Na akkor röhögtem utoljára a leghülyébben... nem kaptam levegőt, már szúrt az oldalam, de akkor sem bírtam megállni röhögőgörcs nélkül. Katasztrófa volt. Közben még Skype-n is beszéltem valakivel. Sajnálom azt a fazont, aki csak úgy a semmiből, a fülébe hangos vihogást észlel. Remélem nem süketült meg szegény pára. De az a nap is nagyon vicces volt. Most is elnevetem magam rajta, ha rágondolok. Elég vicces.
Újból helyet foglaltam az asztalnál, most már semmi nem gátolja meg, hogy bele kóstoljak Harry "remekművébe". Harold figyelmesen nézte, hogy mit gondolok. Féltem, hátha elkap utána a hányinger. Próbáltam magam férkőztetni... "Na... most ugrik a majom a vízbe.". Többször is megindítottam a szám felé a villára döfött saláta "vonatot", de mindig megállt a kezem. "Gyerünk már! Csak nem halsz bele. Ha Harold túlélte, akkor te is túlélő leszel! Alexa! Alexa! Alexa!" -már a fejemben nagy zsongás volt, és hangzavar, a magamnak tett drukkolásért. Végül... elindítottam a mozdonyt. Megrágtam az ételt. Kikerekedett a szemem. Nagyon finom!
- Ez finom! -mondtam csodálkozva.
- Nem gondoltam, hogy ennyire ízleni fog.... -szerénykedett. Persze. Harry és a szerénykedés. Egyáltalán ismeri ezt a szót?
- Nem.. tényleg fincsi. Mit raktál bele, hogy így elnyerte a tetszésem? -faggattam az íncsiklandó étel összetevői iránt.
- Te most engem szeretsz, vagy az ételt, és annak a receptjét akarod megkaparintani? -gúnyolódott.
- Persze, hogy szeretlek, de ha egyszer isteni kaját csinálsz... akkor annak muszáj utána járnom. -tömtem magamba a finomabbnál finomabb falatokat.
- Ez anyu receptje. Régen csinált ilyent mindig piknikekhez. -mosolyogta. Kiment a konyhába, majd egy papír darabkával a kezében jött vissza. Most már mellém telepedett le, majd egy puszit nyomott az arcomra. Nem törődtem vele, sokkal jobban érdekelt a recept, így hát csak arra koncentráltam. Hátradőltem a székben, kicsit lecsúsztam, majd a papírlapot fürkésztem.
- Szépen ír anyukád. -nem bírtam ki, hogy ne jegyezzem meg. Nagyon szépen ír Anne.
Visszatértem a fürkészéshez.
- Áhh... szóval azért kellett neked leverned ártatlan üveget. -motyogtam.
- Igen... kellene bele olívaolaj. -mosolygott, majd újabb puszit lehelt arcomra. Ezzel sem törődtem.
Pár zöld fűszer kell bele; bazsalikom, petrezselyem, saláta -külön írva is van ehhez, hogy nagy darabokban legyen a tálban, mielőtt összekeverjük.-. Sárga répa kell még hozzá, akkor borsó.... retek. Kevés fokhagyma granulátum.
- Meg kell mondjam anyukádnak, hogy isteni ez a recept. Majd ha legközelebb találkoztok, vagy telefonáltok, akkor mindenképp említsd meg ezt neki! -utasítottam, és most nyomtam egy puszit az ajkaira. Elégedett vigyor ült meg ezután arcán.- Hülye. -mondtam nevetve.
