A vacsit elfogyasztva ültünk le boldogan egymás mellé a kanapéra. A Tv-t bámultuk, amiben egy film ment, pontosabban az a film címe, hogy "Az utolsó műszak". Végül is két rendőrről szól a film, akik videóra veszik, mit is látnak minden nap. Milyen kabaréba kerülnek be, és mit nem tesznek meg azért, hogy az átlagos embereknek jobb legyen. Elnyerte tetszésemet.
A fejemet ráhajtottam a karomra, ami a térdemen pihent. Harry rám pillantott, én pedig visszanéztem rá. Elvigyorodott. Közelebb húzódzkodott hozzám. A lábát ő is felhúzta a kanapéra, és ugyan úgy elhelyezte két karját, ahogy én, azaz a térdére. Ujjával lökdösött, mármint bökdösött, ettől kicsit megmozgatva engem. Fel akarta magára hívni a figyelmet, de én megráztam a fejem, miután felhúztam a szemöldökömet. A film közepénél kiment a konyhába. Nem tudom miért. Nem jött vissza már 10 perce. A távirányítóért nyúltam, ami persze nem volt a közelemben. A Tv mellett volt. Odamentem tehát, és leállítottam a filmet. Imádom ezt a Tv-t, mert bármikor leállíthatom egy filmnél, ami izgalmas, ha behoznék valami nasit, vagy dologra mennék.
Kimentem a konyhába. Itt nincs. Benéztem a fürdőbe. Itt sincs. Nem tudom hova tűnhetett. A folyosón is végig "szaglásztam", hogy nyomára leljek. Komolyan. Nyomozósdit akar velem játszani... én vagyok a kutyája. Köszönöm. Nem volt más választásom, fel kell mennem a hálónkba, de semmi kedvem ilyenhez...
Felszaladtam a lépcsőn, fent a közös háló felé vettem az utamat. Az ajtó zárva, nem kulcsra, csak be volt csukva. Először bekopogtam -nem tudom miért, hisz ez közös szoba-, majd benyitottam. Itt sincs. Nem tudom mi lelte. Az összes szobába benéztem. Istenem, de utálom az ilyen nagy házakat! Egy embert nem lehet megtalálni!, mérgelődtem. Benyitottam a fürdőbe. Végre! Amint meglátott az ajtóban állva, becsukta az ajtót. Mihelyst becsukta, kulcsra is zárta. Ebbe meg mi ütött?, kérdeztem magamtól a jó kérdést. Kopogni kezdtem az ajtón. Nem kaptam rá választ. Még hevesebben ütögettem, hogy nyissa már ki.
- Harry -szólongattam-, minden rendben?
- Ne gyere be! -megszólalt. Hogy mennék be, ha kulcsra zártad? Észlény. De az enyém.
- Áruld el, hogy mennék be, kulcsra zárt ajtón? -mondtam viccesen. Hallottam kuncogását.- Beeresztenél?-kérleltem.
Kinyílt az ajtó. Ott állt a tükör előtt. A haja csupa víz, lelapulva.
- Mi a baj? -kérdeztem félénken, óvatosan, miközben lassan közelítettem hozzá.
- Ne közelíts! -utasította, így hát hátráltam. Vissza találtam az ajtóhoz. Megrémisztett.- Ajj.-a fejére csapott.- Nem úgy gondoltam.- most ő jött közelebb hozzám.- Csak rosszul vagyok. Nem akarlak sugárban lehányni, Mand.
Na erre még jobban hátráltam.
- Akkor ne közelíts! -mondtam komolyan, megrémülve. Kiléptem az ajtón, amit becsuktam magam előtt, védekezés képen, el ne kapjon a "sugár fertőzés".- Még is mitől van? A salátától? -kérdeztem.
- Azt ettem utoljára. -motyogta halkan.
Belegondoltam abba, hogy én is salátát ettem, ugyan azt mint ő. De mégsem vagyok rosszul.
- Te jól vagy? -kérdezte bentről.
- Én... igen, jól vagyok. De... -észbe kaptam. Persze, a retek! Mind annak az oka. De hülyeség... egy ártatlan kis retek?, összehunyorgattam a szemeim, Bár van benne valami.
- Figyelj... nem lehet, hogy a retek romlott volt? -kérdeztem.
- Nem. Még friss volt. -válaszolt.
- És mi van, ha te is allergiás vagy rá? -tettem fel a tényt.
Kinyitotta az ajtót. Lepetten álltam meg előtte, ő pedig komoly tekintettel. Nem tudom mit akar. Kérlek, ne csókolj meg! Ne csókolj meg!, kérleltem magamban, Csak azt ne!.
Az arcomhoz emelte a kezét, majd végig simított rajta. Furcsa gesztus, ilyen pillanatban.
- Régebben nem voltam... nem lettem rosszul tőle. És ha igaz is lenne, akkor miért pont hánytam tőle? Mért nem kiütésem lett, mint neked szokott? Bár nem láttam. -tette fel sorra a megválaszolatlan kérdéseket. Megfogtam a kezét.
- Mindenkinél máshogy van. Van aki pusztán émelyeg tőle. Én kiütéses leszek, te öklendezel. Van aki felpuffad. Van aki úgy érzi mindjárt megfagy, van olyan kit elönt a verejték. Olyan is van, aki prüszköl tőle. Nem mindenkinél ugyan az a reakció. -mondtam. Furcsán nézett rám.
- Te mióta vagy doki nő? -kérdezte gúnyolódva.
- Nagyon vicces vagy. -kinyújtottam rá a nyelvem.- Ha az ember allergiás, akkor arról több mindent meg akar tudni. -rákacsintottam, majd vigyorogva elfordultam, összefont karral. Elindultam már a lépcső fele, mikor egy erős kar megrántott, megpörgetett, majd a szorításába börtönözött.
- Ne menj messze. Meg mosom a fogam. -belesúgta a fülembe.
- Akkor önnel tartok, Monsieur. -belekaroltam.
- Rendben... Madam. -motyogta nevetve.
Egymást átkarolva mentünk vissza a fürdőbe katonásan, a lépcső előtt álltunk meg. A kis műanyag poharamat fogtam meg, amibe vizet töltöttem. A fogkefém a töltőn pihent -már egy ideje itt van... gondolom Harold vette, míg én oda voltam... s kórházban-, megemeltem. A víz alá tartottam, majd kevés fogkrémet nyomtam rá. Bekapcsoltam, majd mosni, pucolgatni kezdtem a fogam.
- Harry -motyogtam, a számban még mindig bent a fogkefe.- Légyszi, vedd majd le nekem a fogselymet.- A tükörben lévő arcára helyeztem tekintetem, így alakítottunk ki egymás köz szemkontaktust. Rögtön kinyitotta a szekrény ajtót, amit én sosem értem fel, majd levette nekem a kért tárgyat. Mosolyogva fogadtam el tőle.
A fogkefét már nem tartottam hasznosnak, és éreztem már fogaim tisztaságát. A poharamért nyúltam, miután a pucoló "eszközt" letettem a mosdókagyló szélére. Szívtam be egy kis vizet a számba, össze ráztam, majd kiköptem. Elismételtem ezt a kombinációt. A fogkefét, a pohárral együtt kiöblítettem. Az első említett tárgyat visszahelyeztem a töltőre. Időközben Harold, Drágámra pillantottam.
A fogselymet használatba vettem. Styles levette a maga fogselymét, majd pucolgatta vele a saját fogsorát.
Pár tisztító huzigálás múltán megkértem, hogy rakja nekem vissza. Elvettem a kezéből a fogkeféjét, amit igyekezett visszarakni, de én megelőztem. Rendes gesztusból raktam a töltőre. A szájvíz a csap mellett várt rám, hogy kortyoljak belőle, összeráztam a lötyit, majd kiköptem. Harryre néztem, hogy odaadom neki, használhatja az enyémet, mivel elfelejtett magának venni. Neki elfogyott.
- Köszönöm. -mosolygott, majd egy puszit nyomott az arcomra.
- A kupakot rendesen csavard vissza a tetejére, és rakd vissza a helyére, légyszíves. -kértem, miután befejezte cselekedetét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése